Cégünk fő profilja a Wolf Haus rendszerű lakó-, és nem lakóépületek generálkivitelezése. Tevékenységünket 2020 óta végezzük, ez idő alatt több, mint másfél milliárd forint értékű megbízást teljesítettünk sikeresen.

Miért Wolf Haus? Európa egyik legnagyobb falpaneleket és tetőszerkezeteket gyártó vállalata, ötven év nemzetközi tapasztalattal és több, mint 30 éve tartó magyarországi működéssel. Országunk egyik legnagyobb referenciabázissal rendelkező gyártója, valódi szaktudással, mérnöki háttérrel, és egy olyan gyártóegységgel, ami egész Európában elismerésre méltó minőséget produkál.

Relatíve kis, családi cégként üzemelünk, évente 10-15 kulcsrakész lakóépület építésében maximáljuk a működésünket. Tesszük ezt annak érdekében, hogy garantált legyen az Építtetőink legmagasabb szintű kiszolgálása, és hogy a vállalt átadási határidőket minden esetben tudjuk tartani. Az alkalmazotti és alvállalkozói állományunkat igyekszünk a lehető legstabilabban tartani, több partnerünk a kezdetek óta, mások évek óta stabil együttműködésben dolgoznak velünk.

Szolgáltatásaink egészen a telek kiválasztásától a hatósági bizonyítvány – lakhatási engedély – megszerzésének támogatásáig nyúlnak. A burkolatok, szaniterek, színárnyalatok kiválasztásán kívül nincs érdemi feladata Építtetőinknek, a kivitelezés teljeskörű bonyolítását cégünk végzi.

A közelmúlt gazdasági eseményeit figyelembe véve jelentős tény, hogy minden esetben fix vállalási díjjal dolgozunk (ezt a Google és Facebook értékeléseinkben több elégedett ügyfelünk kiemeli). A szerződéskötést követően nincs sem EUR árfolyam, sem egyéb árváltozás hatással a díjakra, azok forint pontossággal kalkulálhatók.

Ha felkeltettük érdeklődését, keressen minket bizalommal elérhetőségeink bármelyikén, és örömmel várjuk Önt egy személyes konzultációra építkezéseink egyikén, vagy referenciaházunkban.

Átlátható kivitelezés. Valódi szakmai kontroll. Extra biztonság az Ügyfeleknek.

A Modern Otthonok Kft. számára a minőségi kivitelezés nem marketingígéret, hanem tudatos vállalás. Hiszünk az átlátható működésben, a folyamatos szakmai fejlődésben és abban, hogy a legjobb eredmények akkor születnek, ha a folyamataink külső, független szakmai szem számára is nyitottak és hitelesíthetők.

Ennek szellemében 2025-ben Rezsnyák Péter (SzakiEllenőr™) két építkezésünkön is helyszíni bejárást tartott. Az ott tapasztaltak alapján lehetőséget biztosított számunkra arra, hogy a 2026-os naptári évben használhassuk a „SzakiEllenőr™ ajánlásával dolgozó cég” megjelölést.

Ez számunkra nem címke, hanem felelősség.

A megjelölés feltétele, hogy a 2026-os év során biztosítjuk a szúrópróbaszerű, független szakmai ellenőrzés lehetőségét valamennyi építkezésünkön. Ez azt jelenti, hogy Rezsnyák Péter előzetes bejelentés nélkül, bármikor megjelenhet bármelyik munkaterületünkön, ahol az aktuális kivitelezési állapotot ellenőrizheti, valamint kép- és hanganyagot rögzíthet, és azokat saját szakmai felületein (YouTube, Facebook stb.) nyilvánosan bemutathatja.

Amennyiben javítandó hibát vagy szakmai hiányosságot észlel, arról dokumentált jegyzőkönyv készül, és cégünket határidő megjelölésével felszólítja a szükséges korrekciók elvégzésére. Ezt a kontrollt nem kockázatként, hanem a minőségbiztosítás és a folyamatos fejlődés eszközeként kezeljük.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez az együttműködés nem jelenti azt, hogy a SzakiEllenőr™ minden építkezésünk minden fázisát ellenőrzi. A felelős műszaki vezető, az építész tervező és a cégvezetés szakmai és jogi felelőssége továbbra is változatlan marad. A SzakiEllenőr™ szerepe ebben a konstrukcióban egy extra, független védőháló, amely plusz nyugalmat és biztonságot nyújt Megrendelőink számára.

Ügyfeleink így olyan kivitelezőt választanak, amely vállalja a nyilvános szakmai kontrollt, és nem elrejti, hanem megmutatja a munkáját. Nagy eséllyel az ország legismertebb műszaki ellenőre az építkezésük valamely pontján személyesen is megjelenik, és őszinte, kendőzetlen szakmai véleményt fogalmaz meg az ott tapasztaltakról. Ez nemcsak az építkezés során jelent előnyt, hanem egy későbbi értékesítésnél is komoly bizalmi és piaci többletértéket képviselhet.

További lehetőség Megrendelőink számára: teljes körű műszaki ellenőrzés

A Modern Otthonok Kft. fontosnak tartja, hogy Megrendelőink valódi választási lehetőséget kapjanak. Éppen ezért azok számára, akik nemcsak szúrópróbaszerű ellenőrzést, hanem a teljes kivitelezési folyamatra kiterjedő, folyamatos szakmai kontrollt szeretnének, erre is van lehetőség.

Ebben az esetben a Megrendelő külön szerződés keretében megbízhatja Rezsnyák Pétert, a SzakiEllenőr™-t teljes körű műszaki ellenőrzési feladatok ellátásával. Ilyenkor minden egyes építési fázis a vonatkozó szakmai szabályok, irányelvek és jó gyakorlat szerint ellenőrzésre kerül, dokumentált és átlátható módon.

Ez a szerződés közvetlenül Rezsnyák Péterrel jön létre, és nem része, valamint nem érinti a Modern Otthonok Kft.-vel kötött kivitelezési alapszerződést. A két megállapodás egymástól független, ugyanakkor együtt a lehető legmagasabb szintű szakmai biztonságot nyújtja a Megrendelő számára.

Összefoglalva:
A Modern Otthonok Kft. alapból is vállalja a nyilvános, külső szakmai kontrollt.
Akik pedig ennél is többet szeretnének, azok számára adott a lehetőség a teljes körű, minden fázisra kiterjedő műszaki ellenőrzésre – külön, független megállapodás keretében.

Modern Otthonok Kft. – mert a minőség nem ígéret, hanem vállalás.